20. rész (Dia szemszöge)
Mikor megérkeztünk Viki angol tanárának a házához Láttam
Vikin hogy kicsit izgul. Ezen nem csodálkoztam. Mikor csengettünk egy nagyon
helyes srác nyitott ajtót. Köszöntünk egymásnak és elkezdtük a bemutatkozást.
-Sziasztok én Kristóf vagyok.-mondta angolul.
-Szia és Viki vagyok.
-Szia én meg Dia.
-Hello mi pedig Liam és Harry-köszöntek a srácok.
-Oké akkor szerintem mi megyünk is-mondtam és egy gyors
elköszönés után már indultunk is. Úgy döntöttünk hogy már nm megyünk vissza a
vidámparkba. Így hát a fiuk kiraktak Krissz házánál és megbeszéltük hogyha Viki
és a többiek hazaérnek akkor még átjönnek egy kicsit. Amikor beértem a hátba
úgy voltam vele hogy felmegyek kicsit facebookra. Megint kaptam pár üzit. Egy fél óra alatt az
összesre válaszoltam így hát úgy voltam
vele hogy fellnézek twitterre. 10 j követő. Ebből öt a srácok másik 5
pedig pár barátom volt. Mindegyikőjüket visszakövettem. Ezután bekapcsolatm a
laptopomon egy filmet. Ezzel el is voltam egy ideig ugyanis a felénél szünetet
tartottam és láttam hogy el kéne indulnom Viki elé, mert megbeszéltük még a
kocsiban hogy majd elé megyek. Mikor odaértem 13:11 volt. Viki azt mondta hogy
másfél órás így hát nyugodtan
csengettem. Kristóf nyitott ajtót.
-Szia gyere be-mondta és elállt az útból hogy be tudjak
menni.
-Szia köszi-léptem be. A nappaliban megláttam Vikit.
-Szia-köszöntem és megöleltem.
-Sziaa-ölelt vissza
-Nagyon ügyes volt. Elég sokat tud ahoz képesthogy nem
tanult angolu-mondta Kristóf.

-Sziasztook-köszöntünk Vikivel
-Sziasztok. Nem akartok beszállni??-kérdezték.
-Köszi de talán majd később mondtam és elindultunk felfelé.
Fent még beszélgettünk és mikor már kiveséztük a Kristóf és én ügyet úgy
döntöttünk hogy lemegyünk. A srácok már nem felelsz vagy merszeztek aminek én
személy szerint nagyon örültem. Most semmi kedvem nemvolt ezt a játékot
játszani.
-Óh sziasztok jöszök?? Filmet nézünk-mondta Liam és egy
csókot adott Vikinek.
-Ahham mit nézünk?-kérdeztem és leültem a kanapéra.
-Hát ezt kéne kitalálni.-Mondta Niall.-De előtte..csinálnál
nekünk patogatott kukoricát??-nézett rám kölyök kutya szemekel.
-Jó-álltam fel és a konyha felé vettem az irányt….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése