33.rész. (Harry szemszöge)
Letörve álltam a lépcső tetején,
és végignéztem, ahogy Dia elrohan, utána pedig Viki. Nem tudtam elhinni, hogy
volt egy esélyem, és elszúrtam. Zombi lassúsággal sétáltam be a Viki szobájába
és végig csak a magam előtt lévő levegőt bámultam. Leültem a fotelbe, és
gondolkozni kezdtem. Egyszer csak bevágódott az ajtó, és Louis lépett be rajta.
- Harry, mi történt?! – aggodalmaskodott.
- Olyanokat mondtam, amit nem kellett volna. – mondtam, még mindig magam elé bámulva.
- De mégis mit?! – rázogatta a vállamat.
- Úgy volt, hogy haza értünk a vacsorából, ami jól sikerült. – kezdtem el mesélni, közben pedig éreztem, hogy folynak a könnyeim – és utána itthon, bementünk a szobájába, és valamiről beszélezgettünk, amikor elkezdett poénkodni, hogy anyuci kicsi fiacskája. Én kiakadtam, és visszaszóltam, hogy te meg ici pici törékeny hugica. Tudod, hülyeségből. Aztán, egyre durvább és durvább dolgokat vágtunk egymás fejéhez. Aztán végső löketnek, mikor már mindketten idegesek voltunk, akkor mondtam, hogy minek erőltetnie. Nem fogja sokra vinni. – Itt eltört a mécses nála, és kirohant a szobából, és gondolom innen tudod. – mondtam, aztán kirohantam a szobából, le a nappaliba. Ott ledobtam magam, az egyik legeldugottabb sarokba, és reméltem hogy senki nem talál meg.
Lehet, hogy kicsit túlreagáltuk mindketten ezeket a beszólásokat, de akkor is. Rosszul estek azok, amiket modnott, és éreztem a készetetést, hogy visszaszóljak. Ilyen a természetem.
Ott ücsörögtem már vagy 10 perce, mikor csapódott az ajtó, és Dia Vikivel karöltve száguldozott be rajta. Tudtam, hogy mit kell tegyek, utánuk szaaldtam, fel az embeletre. Láttam, hogy Dia éppen jön ki Viki sszobájából, aztán idul a sajátja felé.
- Dia, könyörgöm, beéslzhetnénk? – ordítottma utána.
- Hagyj békén. – mondta, és becsapta az ajtót.
- 5 percet kérek. – mondtam, és kopogtatni kezdtem az ajtóján. – 5 perc, és ha nem tudlak kiengesztelni, akkor békénhagylak. – mondtam, aztán feladtam a kopogást.
Egyszer csak kattant a zár, és kinyílt az ajtó.
- 5 perced van. – modnta, és behúzott a szobába.
- Dia, először is hagy mondjam el, hogy rettenetesen sajnálom. el sme tudod képzelni mennyire. Utálom a negatív kritikákat, és enhezen is viselem őket, és amikor modntad, hogy anyuci kicsi fiacskája, akkor teljesen elöntött a düh, és nem tudtam mit mondok. Sajnálom. – mondtam, aztán közeledni kezdtem felé, és nem ellenkezett.
- Harry, sajnálom amit mondtam. Nem akartalak megsérteni. – mondta, aztán megölelt.
Magamhoz szorítottam, jó erősen, aztán megcsókoltam. Tudtam, hogy ez hiányzott az életemből. Tudtam, hogy szeretem őt, mindennél jobban, és egy ilyen kis vita nem állhat közénk.....
- Harry, mi történt?! – aggodalmaskodott.
- Olyanokat mondtam, amit nem kellett volna. – mondtam, még mindig magam elé bámulva.
- De mégis mit?! – rázogatta a vállamat.
- Úgy volt, hogy haza értünk a vacsorából, ami jól sikerült. – kezdtem el mesélni, közben pedig éreztem, hogy folynak a könnyeim – és utána itthon, bementünk a szobájába, és valamiről beszélezgettünk, amikor elkezdett poénkodni, hogy anyuci kicsi fiacskája. Én kiakadtam, és visszaszóltam, hogy te meg ici pici törékeny hugica. Tudod, hülyeségből. Aztán, egyre durvább és durvább dolgokat vágtunk egymás fejéhez. Aztán végső löketnek, mikor már mindketten idegesek voltunk, akkor mondtam, hogy minek erőltetnie. Nem fogja sokra vinni. – Itt eltört a mécses nála, és kirohant a szobából, és gondolom innen tudod. – mondtam, aztán kirohantam a szobából, le a nappaliba. Ott ledobtam magam, az egyik legeldugottabb sarokba, és reméltem hogy senki nem talál meg.
Lehet, hogy kicsit túlreagáltuk mindketten ezeket a beszólásokat, de akkor is. Rosszul estek azok, amiket modnott, és éreztem a készetetést, hogy visszaszóljak. Ilyen a természetem.
Ott ücsörögtem már vagy 10 perce, mikor csapódott az ajtó, és Dia Vikivel karöltve száguldozott be rajta. Tudtam, hogy mit kell tegyek, utánuk szaaldtam, fel az embeletre. Láttam, hogy Dia éppen jön ki Viki sszobájából, aztán idul a sajátja felé.
- Dia, könyörgöm, beéslzhetnénk? – ordítottma utána.
- Hagyj békén. – mondta, és becsapta az ajtót.
- 5 percet kérek. – mondtam, és kopogtatni kezdtem az ajtóján. – 5 perc, és ha nem tudlak kiengesztelni, akkor békénhagylak. – mondtam, aztán feladtam a kopogást.
Egyszer csak kattant a zár, és kinyílt az ajtó.
- 5 perced van. – modnta, és behúzott a szobába.
- Dia, először is hagy mondjam el, hogy rettenetesen sajnálom. el sme tudod képzelni mennyire. Utálom a negatív kritikákat, és enhezen is viselem őket, és amikor modntad, hogy anyuci kicsi fiacskája, akkor teljesen elöntött a düh, és nem tudtam mit mondok. Sajnálom. – mondtam, aztán közeledni kezdtem felé, és nem ellenkezett.
- Harry, sajnálom amit mondtam. Nem akartalak megsérteni. – mondta, aztán megölelt.
Magamhoz szorítottam, jó erősen, aztán megcsókoltam. Tudtam, hogy ez hiányzott az életemből. Tudtam, hogy szeretem őt, mindennél jobban, és egy ilyen kis vita nem állhat közénk.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése