41.rész. ( Viki szmeszöge)

Egy hét telt el, és én azóta nem láttam Diát. Már kezdtem félni, hogy valami van vele. Amikor Liammel ott voltunk, anyuja csak annyit mondott, hogy nagyon durván megváltozott, de nem hittem neki. Dia sosem lenne olyan. Mindig is félt a változástól. Többször is próbáltuk hívni, sosem vette fel. Amikor mégis, akkor annyit modntt, hogy most nem ér rá, vagy fáradt, vagy alszik, vagy éppen más hülyeséget csinál, ezért nem tudott találkozni velünk. Liam utolsó napja, hogy itt van, holnap kora reggel utazik vissza Londonba, mert kezdődnek a koncertek.

-       Szerinted..ha ma is felhívom, talán ráér? – kérdeztem Liamet, aki közben elkezdte melegíteni az ebédet.

-       Hát, próba szerencse. Talán, meghatja, hogy mennem kell haza. – ordította a konyhából, aztán visszatért hozzám a kanapéra.

-       Igazad van. – mondtam, és már tárcsáztam a telefon számát.

Párszor próbáltam, de mindig kinyomott, aztán mikor harmadszorra is hívtam végre felvette.

-       Szia – mondta fáradtan.

-       Hello, hát neked luxus felvenni azt a nyomorult telefont?

-       Bocsi – nyögte ki. – miért hívtál?

-       Csak szeretnélek megkérni, hogy gyere át. Liam ma van itt utoljára, és szeretnénk veled egy kis időt eltölteni.

-       Rendben. Fél óra. – mondta, és kinyomta a telefont.

Liammel leültünk az ebédlő asztalhoz, és kajálni kezdtünk, amikor megszólalt a csengő. Én gyorsan kiszaladtam, és amint ajtót nyitottam elállt a lélegzetem.

-       Veled meg mi a jó büdös élet történt? – próbáltam kifejteni az érzéseimet.

Dia állt előttem, fekete feltupírozott vállig érő hajjal, amit pink csíkok díszítettek. Ruhája csupa fekete volt, és egy 10 centis magasított talpú hosszú szárú tornacipőt viselt. Karjai tele voltak színes karkötőkkel, és egy hatalmas halálfej formájú tetkó volt a vállán. A kezében lévő cigi csikket ledobta a földre, majd eltaposta.

-       Hát, stílust változtattam. – mondta flegmán, és besétált a házba.

Ledobta magát a kanapéra, majd ordított Liamnek egy „hello”-t és felém bámult. Én tátott szájjal bámultam a jelenetét. Nem hittem el, hogy ennyire megváltozott. Túlzásnak gondoltam. Lehet, hogy depis volt Harry miatt, de nem hittem volna, hogy ennyire kihozza a sodrából.

Liam kilépett a konyhából, és amint meglátta őt, elállt a lélegzete is. Körülbelül az a reakciója volt, mint nekem. Dia integetett neki, amitől felcsúsztak a karján a karkötők, és észrevettem, hogy vágások vannak a csuklóján.

-       Dia, mit műveltél magaddal. Mi ezek rajtad? – futottam oda, és megragadtam a kezét. – Miért teszed ezt magaddal? Hogy vagy képes vagdosni magadat?! – ordítottam rá.

-       Viki, nyugodj meg. Ez nem a te dolgod. Magam alatt voltam, és lelki fájdalmaim VOLTAK, de mostmár így jobban érzem magam. Megtaláltam a nekem való stílust. – mondta, kihangsúlyozva a VOLTAK szót.

-       Nem hiszem el, hogy ezt tetted. Mit szólna most Harry ha ezt látná? – szóltam el magam, miközben idegeességemben legördült pár könnycsepp az arcomon.

Liam odajött mögém, és átkarolt. Tudta, hogy nem bírom sokáig.

-       Hogy jössz te ehhez? Harry a múlté. – mondta, szomorúan, és láttam, hogy sírni kezd.

-       Látom, ezek az új haverok, a szakítás, és a sok pia emg cigi, és még sok minden más, nem cska a régi egyéniségedet, hanem azt is elvette tőled, amit imádtam benned. – mondtam lehajtott fejjel.

Dián láttam, hogy elérzékenyül. Talán nem öltek ki belőle minden együttérzést. Liammel leültünk mellé, és két oldalról győzködni kezdtük. Minden egyes mondatnál, amit a fejéhez vágtunk, láttam, hogy egyre nehezebben bírja.

-       Jól van. Elég lesz! – ordított, és sírásban tört ki. A hangja csak úgy visszhangzott az üres házban. – Értem, megváltoztam, nem nekem való, de én jól érzem magam így. A belsőm még a régi, csak megpróbáltam elfedni, amit eddig éreztem. – előre dőlt, és az arcát a tenyerébe temette

Átöleltem, ő pedig bocsánat kérő arc kifejezéssel nézett rám.

-       Semmi gond. – mosolyodtam el, aztán sikerült rávennünk, hogy elmesélje, hogy mi történt vele az elmúlt héten.

******************---

Másnap reggel a telefonom ébresztett. Nem is emlékeztem, hogy beállítottam volna az ébresztőt. Még az ágyban fekve, kezemmel keresni kezdtem az éjjeli szekrényen, de nem találtam. Aztán beugrott a tegnap este.

„ Ültem az ágyon, és már fél órája csak nyomkodtam a telefonomat. Liam odajött hozzám, átölelt hátulról, és csókolgatni kezdte a nyakamat. Én végig a telefonomat bújtam, aztán megunta. Elém mászott az ágyra, és kivette a kezemből.

-       Viki, holnap megyek haza. Szeretném, hogyha kiélveznénk az utolsó perceket is. – kacsintott, aztán a zsebébe nyomta a telefonomat.

Vettem a célzást. Felé hajoltam, mire ő ’magára húzott’ és csókolgatni kezdett, majd lekerültek a ruhák, Liam gatyája pedig, a telefonommal együtt a szoba másik felében landolt”

Felültem az ágyon, aztán megpróbálta megkeresni  a telefonomat, majd végül mikor már a ház is belerengett a hangosságába, kinyomtam az ébresztőt. Liam fáradtan dőlt ki az ágyból.

-       Nem akarok haza menni. – nyögdécsel,t és nyújtózkodott.

-       Pedig muszáj. – nevettem, aztán kisétáltam a fürdőbe.

Fél óra alatt készen lettünk,aztán kimentünk a reptérre. Ott megvettük a jegyeket, majd egy érzékeny búcsút vettünk egymástól. Liam felszállt a gépre, ami 20 perc múlva el is indult.

-       Viszlát 3 hónap múlva! – suttogtam magam elé, és könnyeim hullani kezdtek, amikor is, összetalálkoztam, egy régi, nagyon jó barátommal, Conorral....