Meg akartam kérdezni Harryt hogy miért jött ide, miért nem voltam neki elég jó,
miért kellett neki Parrie is? De Viki hamar leállított ugyanis miatta lettem az
aki most vagyok, és nem hiányzik hogy még jobban magam alatt legyek. Egész úton
ezek a kérdések kavarogtak a fejemben. Miért? Miért? Miért? Mikor a házunkhoz
értünk Viki úgy döntött hogy ő hazamegy most egy kicsit egyedül hagy. Ő az aki
látja rajtam ha valami nem oké. Kinyitottam az ajtót és mivel még senki ne volt
otthon felszaladtam a szobámba. Megláttam Viki kulcsát az ágyon-Hát igen. Csak
ő képes elhagyni a kulcsát-gondoltam magamban. Épphogy leültem volna az ágyra
csengettek-Biztos Viki az.- Gyorsan lerohantam az ajtóhoz és kinyitottam
viszont nem Vikivel találtam szembe magam hanem Harryvel.
-Te mit keresel itt-kérdeztem és láttam hogy nagyon meglepődött. Gondolom nem erre számított hogy így nézek ki és így beszélek vele.
-Beszélnünk kell-válaszolt és várta hogy beengedjem.
-Nem hinném hogy kellene-próbáltam becsukni az ajtót de ő becsúsztatta a lábát így nem tudtam.
-Kérlek
-Legyen-engedtem be végül-Miröl akarsz beszélni?-próbáltam megtartani azt a flegma stílust amiben az elmúlt héten éltem.
-Nagyon..megváltoztál-mondta és láttam rajta hogy még mindig kicsit még mindig a sokk hatása alatt van.
-Igen tudom, de nekem ez így jó.
-Tényleg, Nekem nem úgy tűnik.
-Leszarom hogy mit gondolsz-vágtam a fejéhez és elindultam a lépcsőn felfelé. Semmi kedvem nem volt folytatni ezt a beszélgetést.
-Dia! Nem hiszem el. Hogy tudtál így megváltozni? Ez neked miért jó? –jött be szobámba.-most is ott hagysz lent. Nem menekülhetsz el a problémáid elől!
-Először is. Te velem ne ordibálj. Másodszor miattad változtam így meg..én kérek elnézést hogy megcsaltál három nap után oké?? Csak tudod amikor 2 év alatt 3szor is megcsalnak az egy kicsit kurvára fáj-akadtam ki és láttam hogy most már ő is rosszul érzi magát. Ismét előtörtek könnyeim. Valójában még én sem tudom hogy ezt miért tettem. Egyszerűen csak késztetést éreztem a változásra.
-Sajnálom…De..Én még..mindig téged szeretlek Dia-ölelt meg. Ami nagyon jól esett de ezt mégsem engedhetem neki.
-Ezt most nem mondod komolyan?!! Megcsalsz aztán idejössz, bocsánatot kérsz és azt hiszed hogy ezzel minden meg van oldva??-kérdeztem -És egyébként is. Miért akartál lefeküdni Perrievel?? Csak mert én 16 vagyok? Csak tudnám hogy akkor miért velem jöttél össze ha őt akarod-vágtam mindent a fejéhez, amit tényleg megérdemelt, de én mégis rosszul éreztem magam.
-Dia én tényleg nagyon sajnálom. Én szeretlek-mondta és megcsókolt. Viki is a lehető legrosszabb pillanatban tudott belépni. Én persze ellöktem magamtól Harryt, és kirohantam. Olyan jóérzés volt az egész. A közelsége. Nem értettem hogy miért van ez. Vajon még mindig szeretem. Mégsem sikerült kiirtanom ezt az érzést. Nem tudtam eldönteni hogy ez most jó vagy rossz. A szobámból kiabálásokat hallottam. Mikor hirtelen Harry jött ki a szobámból.
-Sajnálom Dia-mondta és láttam hogy szemében könnyek gyűlnek-De én soha nem adom fel.-mondta és kirohant. Olyan zavaros volt minden. Semmit sem értettem. Viki miért kiabált vele? Harry miért rohant így el főleg ezek után. És mit értett ezalatt a ’’Soha nem adom fel’’ mondta alatt. Szívem szerint kiszaladtam volna a Világból de nem, tehettem.
-Te mit keresel itt-kérdeztem és láttam hogy nagyon meglepődött. Gondolom nem erre számított hogy így nézek ki és így beszélek vele.
-Beszélnünk kell-válaszolt és várta hogy beengedjem.
-Nem hinném hogy kellene-próbáltam becsukni az ajtót de ő becsúsztatta a lábát így nem tudtam.
-Kérlek
-Legyen-engedtem be végül-Miröl akarsz beszélni?-próbáltam megtartani azt a flegma stílust amiben az elmúlt héten éltem.
-Nagyon..megváltoztál-mondta és láttam rajta hogy még mindig kicsit még mindig a sokk hatása alatt van.
-Igen tudom, de nekem ez így jó.
-Tényleg, Nekem nem úgy tűnik.
-Leszarom hogy mit gondolsz-vágtam a fejéhez és elindultam a lépcsőn felfelé. Semmi kedvem nem volt folytatni ezt a beszélgetést.
-Dia! Nem hiszem el. Hogy tudtál így megváltozni? Ez neked miért jó? –jött be szobámba.-most is ott hagysz lent. Nem menekülhetsz el a problémáid elől!
-Először is. Te velem ne ordibálj. Másodszor miattad változtam így meg..én kérek elnézést hogy megcsaltál három nap után oké?? Csak tudod amikor 2 év alatt 3szor is megcsalnak az egy kicsit kurvára fáj-akadtam ki és láttam hogy most már ő is rosszul érzi magát. Ismét előtörtek könnyeim. Valójában még én sem tudom hogy ezt miért tettem. Egyszerűen csak késztetést éreztem a változásra.
-Sajnálom…De..Én még..mindig téged szeretlek Dia-ölelt meg. Ami nagyon jól esett de ezt mégsem engedhetem neki.
-Ezt most nem mondod komolyan?!! Megcsalsz aztán idejössz, bocsánatot kérsz és azt hiszed hogy ezzel minden meg van oldva??-kérdeztem -És egyébként is. Miért akartál lefeküdni Perrievel?? Csak mert én 16 vagyok? Csak tudnám hogy akkor miért velem jöttél össze ha őt akarod-vágtam mindent a fejéhez, amit tényleg megérdemelt, de én mégis rosszul éreztem magam.
-Dia én tényleg nagyon sajnálom. Én szeretlek-mondta és megcsókolt. Viki is a lehető legrosszabb pillanatban tudott belépni. Én persze ellöktem magamtól Harryt, és kirohantam. Olyan jóérzés volt az egész. A közelsége. Nem értettem hogy miért van ez. Vajon még mindig szeretem. Mégsem sikerült kiirtanom ezt az érzést. Nem tudtam eldönteni hogy ez most jó vagy rossz. A szobámból kiabálásokat hallottam. Mikor hirtelen Harry jött ki a szobámból.
-Sajnálom Dia-mondta és láttam hogy szemében könnyek gyűlnek-De én soha nem adom fel.-mondta és kirohant. Olyan zavaros volt minden. Semmit sem értettem. Viki miért kiabált vele? Harry miért rohant így el főleg ezek után. És mit értett ezalatt a ’’Soha nem adom fel’’ mondta alatt. Szívem szerint kiszaladtam volna a Világból de nem, tehettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése